Oldalsáv

Kategóriák


Minden címke 281


Ágyneműtartó: egyben vagy külön

 Ágyneműtartó: egyben vagy külön?

Míg régen evidens volt, hogy az ágyneműt egy erre kialakított tartóban tárolják, addig ma már többféle ötlet közül is válogathatunk. Lássuk, hogy milyen az ideális ágyneműtartó?

 Az ágyneműtartó szerepe a múltban

Korábban az ágyneműt nem az ágy alatt tárolták egy ágyneműtartóban, hanem egy külön bútordarabban, amiben csak az kapott helyet. Ide tették a paplanokat, párnákat és lepedőket, nem ritkán több ilyen is volt a házban, hiszen amekkora ágyneműk voltak, nem minden fért be egybe. A bútort másra is használták, hogy ne tűnjön úgy, mintha csak egy plusz porfogó lenne. Gyakran terítették le valamilyen anyaggal, vagy éppen ülőhelyként használták.

Manapság

Ma már a legtöbb lakásban nem igazán van hely arra, hogy egy ilyen, effektíve funkciótlan bútordarabot kerülgessünk. Hiszen az emberek nagyobb része manapság kisebb területen él, mint azt szeretné, ezért igyekeznek minden apró helyet kihasználni, hogy kényelmesen elférjen minden. Éppen ezért ma inkább az ágy alatt helyet kapó ágyneműtartókat részesítik előnyben. Ebben pont elférnek a szükséges ágyneműk, nem is beszélve arról, hogyha az ágy egy nagyobb tartóval rendelkezik. Ez leggyakrabban egy plusz tárolóhelyként funkcionál, ahová el lehet rejteni az apróságokat vagy éppen a karácsonyi ajándékokat a gyerekek elől.

Az ágyak jelentős része már rendelhető ágyneműtartóval vagy anélkül is, attól függően, hogy mire van szükségünk. A kínálatunkban szereplő egybeszerelt, kárpitos ágyak általában tartalmaznak ágyneműtartót, így azt nem kell külön kérni hozzá.

Amennyiben inkább a külön ágykeret és matrac párosítás mellett tesszük le a voksunkat, akkor kifejezetten helye van a kérdésnek, hiszen ha nem szeretnénk hozzá ágyneműtartót, akkor az ágy alatti területen remekül elhelyezhetünk jó néhány felesleges dobozt, bőröndöt és még rengeteg dolgot.

Milyen gyakran érdemes mosni vagy cserélni az ágyneműt?

A legjobb megoldás, ha rendelkezünk téli, illetve nyári ágynemű garnitúrával is, melyek közül az éppen nem használtat egy zárt helyen vagy épp az ágyneműtartóban tároljuk. Az aktuálisan használt ágyneműket érdemes úgy havonta egy alapos mosással kitisztítani. Nagyon fontos, hogy minden esetben úgy mossuk, ahogy az meg van határozva a címkén. Az ágyneműhuzatot hetente kellene cserélni a megfelelő higiénia kedvéért, de ha szükséges, akár gyakrabban is. Azaz betegség, fokozott izzadás esetén kifejezetten jó, ha minél gyakrabban mossuk ki azt. A legjobb, ha szabad levegőn tudjuk megszárítani mind az ágyneműket és az ágyneműhuzatokat, de ha ez nem lehetséges, akkor egy szárítógép sokat segíthet.

Az ágyneműhuzatok tárolására számtalan módszert ajánlottak már, de az a legjobb, ha nem együtt vannak a mindennapi ruhákkal, hanem egy külön helyen. Az igazi, bosszúság mentes élet apró kis lehetősége, hogy a párnahuzatba tegyük bele a kispárna és a takaró huzatot, és úgy hajtsuk össze azt. Ezzel helyet spórolhatunk, nem beszélve arról, hogy minden meglesz, mikor fel szeretnénk húzni az ágyneműt.

Az ágynemű tárolásában sosem volt teljes az egyetértés, hiszen van, aki ezt, akad, aki azt preferálja, így mindenkinek azt tudjuk tanácsolni, hogy azt válassza, ami számára a legkényelmesebb és megfelel az életmódjának.

Nézzen körül webáruházunkban, kérdés esetén pedig állunk szíves rendelkezésére!