A különféle franciaágyak 140x200 cm-es kialakítása igen széles választékot vonultat fel előttünk mind anyagban és formatervezésben. De mi alapján válasszunk?
Amikor megjelentek a fa ágykeretek és a matracok nagy választékban néhány évtizeddel ezelőtt, akkor nagyon sokan vásároltak különálló fakeretet és hozzá méretben és stílusban is passzoló ágybetétet. Napjainkra ismét divatba jöttek a kész franciaágyak, ami nem is csoda, hiszen ennek is megvannak a maga előnyei.
Nagy gondot vesz le a vállunkról, ha egy kárpitozott ágy mellett döntünk, hiszen nem kell azzal vesződnünk, hogy külön utánajárjunk, milyen ágybetétet tegyünk egy fa ágykeretbe. Ráadásul, ha a párunknak nem tetszik az a matrac, ami nekünk, akkor még külön gondolkodhatunk a két eltérő változaton.
Egy kárpitozott franciaágy esetében sok vesződségtől megkíméljük magunkat, ráadásul a sokak által ismert “beverjük a lábunkat az ágy sarkába” történés is máshogy fog minket érinteni, ugyanis a kipárnázott oldalak és lekerekített ágyvégek csökkentik ennek a lehetőségét és a fájdalom nagyságát.
Nonstop Bútor webáruházunkban az elérhető legkisebb franciaágyak 140x200 cm-es méretben kaphatók. Kárpitozott franciaágyainkat különféle kategóriába soroltuk, így megtalálhatóak normál, modern, prémium és millenium kárpitozott franciaágyak is kínálatunkban.
Mivel ez egy eléggé keskeny ágyméret egy párnak, ha két főre tervezi valaki egy ilyen ágy vásárlását, akkor érdemes alaposan átgondolni a szoba alaprajzát, tudunk-e valahol lecsípni a méretekből, biztosan befér-e az ágy.
Esetleg érdemes megfontolni eggyel nagyobb kategória megvásárlását, valahol kompromisszumot kötni, például kettő helyett csak egy éjjeliszekrény behelyezésével. Persze, ha a pár mindkét tagja alacsonyabb és vékonyabb testű, akkor nem lesz gond ezzel a legkisebb szélességgel sem.
Gyerekszobába is nagyszerű választást nyújtanak a franciaágyak 140x200 cm-es kialakítással. Természetesen a gyerkőcnek már el kell érnie egy adott életkort, hiszen egy 3-4 évest még nem ajánlott ekkora ágyra tenni, könnyen legurulhat róla. Ha már biztos az alvása, akkor számításba vehetjük, hiszen ezzel sok-sok évre megoldjuk a gyerekágy vásárlásának problematikáját.
A gyerekek nagy része kb. 10 éves korig igényli a szülői jelenlétet elalváskor, de ha csak az esti meseolvasásra gondolunk, máris észlelhetjük ennek a gyerekágyként funkcionáló fekhelynek az áldásos hatásait. Hiszen a szülő könnyedén oda tud bújni esténként gyermekéhez, kényelmesen bevackolva magát, és az sem gond, ha véletlenül elalszik meseolvasás közben vagy utána.
Az évek múlásával a gyerkőc már inkább a plüssállataival veszi körbe magát, később pedig a gyerekágyból ifjúsági ágy varázsolható, és a kiskamasz biztosan örülni fog hatalmas területének, amelyen most már a barátaival szeretne osztozni.
Ezek alapján ajánljuk Önnek az akciós Millenium-Csillag franciaágyat, amely jelenleg ráadásul ingyenes házhoz szállítással hazavihető. Az ágy kárpitozása nagyon vidám, élénk színekben is elérhető, ezzel is biztosítva ifjúsági bútorként való használatát. A franciaágyhoz két darab párna jár ajándékba.
Nálunk folyamatosan vannak állandó vagy szezonális akciók, így jelenleg, ha ezt az ágyat erősített ortopéd rugós kivitelben választja, akkor a fentieken túl jár még 2 db puff és egy kisállatfekhely is az Ön bútorához. Kisállatkedvelő családok duplán fognak örülni. További részletekért keresse bátran munkatársainkat, vagy olvasson tovább blogcikkeink között!